felfázás ellen hogyan lehet védekezni?

felfázás ellen hogyan lehet védekezni?

Névtelen
Névtelen
Forever Living Product Aloe Berry Nektár naponta 2-3X egy evőkanál, súlyosabb esetekben 1 dl. (Gyerekeknek a felnőtt adag fele). Kúraszerűen minimum 1 hónapig.
És fel kell öltözni, tangát elfelejteni, hideg helyre nem ülni. Sok folyadék (ásványvíz mentes) tea, gyümölcslé és minden rendben lesz
Ha már nagyon nagy a baj, én legutóbb lehúztam estére egy egész kancsóval, illetve Absorbent-C vitaminból bevettem 5-öt és ágyba bújtam aludni, felkeltem a C vitaminból megint vettem be 5-öt és így tovább három négy öt óránként, egy vagy két nap múlva ki lehet jönni ebből a nyavalyából . Sok sikert .

Bármiben tudok még segíteni írj bátran

köszi a választ! mi az a Forever Living Product Aloe Berry Nektár?
Tényleg olyan jó, ahogyan mondod?
Próbáltad már?

Neo
Neo
Engem is érdekelne, hogy mi az az Aloe Berry Nektár, írthatnál róla valamit.

Névtelen
Névtelen
- Vizeletkiválasztó rendszer működési zavaraival küzdők számára,
- Akik régóta küzdenek kisbabáért
- Beállítja a rendszeres menstruációt
- Influenzás, fertőzéses időszakban, gyenge fizikai állapotban levők számára (kisgyermekek számára is)
- Segítheti az immunrendszert, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség megőrzését.
Az Aloe gél kiegészítve áfonya és alma izesítéssel.
Az áfonya magas C-vitamin tartalma, és ismert húgyutak megtisztítására.
Az almalé nagymértékben tartalmaz c-vitamint, A vitamint és káliumot. Jelentős antioxidáns tartalma miatt segíthet a daganatos betegeknél az immunerősítést.
Vigyázzatok, mert cukorbetegek ezt nem fogyaszthatják!!!!!!!!!!! Az ajánlott napi adagot ne lépjétek túl! (megelőzésként).
Fentebb írtam, hogy mikor nagyon felfáztam, akkor meghúztam egy kannával plusz C vitamin ezerrel!!!

Emellett a Aloe Blossom Herbal Teájuk kiválóan alkalmas kiegészítő kúraként, méregtelenít és az íze is nagyon finom csak úgy itatja magát.

Ami még nagyon fontos: Forever Bee Propolis, amit szintén azok fogyasztanak a gélhez, akik kisbabát szeretnének. Ezt is erősen ajánlom annak, aki könnyen felfázik!
A propolisz az arra érzékeny egyéneknél allergiát válthat ki!!!!!


A termékek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Kisgyermektől elzárva tartandó!

Vannak orvosok, akik még mindig ellene vannak, de többe nézem mint akármelyik gyógyszergyártó cég antibiotikumát! Szóval ne lepődjetek meg, ha leteremt a doki.

Ez jól hangzik!
Mennyi az ára ennek?
Mik a tapasztalatok, megéri?

Neo
Neo
Tudnál mutatni egy árlistát? Hol lehet beszerezni?

Sziasztok!
Miért írják rá a készítményre, hogy "A termék nem gyógyít betegségeket!", nem tudjátok?

kezd alakulni a téma
van még valakinek tapasztalata a fent megnevezett aloe berry nektárral kapcsolatban
ha valakinek van pozitív tapasztalata, az írja be ide
minden jót

Írjatok az ankisza2012@freemail.hu e-mail címemre, privátban megbeszéljük! Szép napot!

Kedves Sajt azért, mert pl. ha egy olyan súlyos betegség, amely már teljesen elburjánzott a szervezetben
(pl. rák) ami évtizedek alatt alakul ki egy ember szervezetében ( mely hiánybetegség, tehát sok sok évig nem visz be az ember bizonyos TERMÉSZETES vitaminokat, na és a sok vegyi anyagról nem is beszéltem a sok gyors étel, kóla, édesítőszeres üdítők, gumicukrok),
ne várjunk csodát, hogy majd egy év folyamatos fogyasztás után maximálisan felépül az illető. Ilyen példával tudom Neked elmagyarázni.
Remélem sikerült!

esic írta:
Kedves Sajt azért, mert pl. ha egy olyan súlyos betegség, amely már teljesen elburjánzott a szervezetben
(pl. rák) ami évtizedek alatt alakul ki egy ember szervezetében ( mely hiánybetegség, tehát sok sok évig nem visz be az ember bizonyos TERMÉSZETES vitaminokat, na és a sok vegyi anyagról nem is beszéltem a sok gyors étel, kóla, édesítőszeres üdítők, gumicukrok),
ne várjunk csodát, hogy majd egy év folyamatos fogyasztás után maximálisan felépül az illető. Ilyen példával tudom Neked elmagyarázni.
Remélem sikerült!


Most már értem.
De ezek a betegségek miért hiánybetegségek? Nem valami okozza? Vagy valaminek a hiánya?

Azért, mert természetes vitamint és antioxidánsokat nem igazán visz be manapság az emberiség,
a mai kor gyümölcsében a háziban még van is vitamin, de a nagy bevásárlóközpontokban kaphatóakat inkább hagyjuk.
Na szóval, ezeket nem visszük be úgy mint nagyszüleink dédszüleink így a káros szabadgyökök (kipufogógáz, a dohányzás, különféle környezeti toxinok, stb.) kerülnek a szervezetbe ennek következménye hogy a szervezet "önvédelmi rendszere", az antioxidáns-rendszer megsérül, vagy ha a szabad gyökök kórosan túltermelődnek, akkor komoly egészségügyi problémák, betegségek alakulhatnak ki.
Az orvosok elsősorban a rák elleni küzdelemben kifejtett pozitív hatása miatt emelik ki az antioxidánsokat. De számos más egészségügyi hatása van - erősítik az immunrendszert, jobb közérzetet biztosítanak, fiatalosabb és lendületesebb érzést adnak. Rendszeres fogyasztásával csodálatos öregedés lassító hatása van.
Szóval úgy kell elképzelni, hogy a szervezetünk egy porcelánbolt, az antioxidánsok a porcelánok és bevágódik a boltba egy hatalmas elefánt mint szabadgyökök na itt vége is van a szervezetnek, annyi. Remélem sikerült érthetően megírni.
Na de jól elkanyarodtunk a felfázástól, de végül is betegség betegség, mindegyiknek ugyanaz az alapja a testnek megadni minden tőlünk telhető egészséges természetes gyümölcsöt, zöldséget, hogy ellássuk vitaminokkal, antioxidánsokkal!
Ideírnám még, hogy a fejünkben és a lelkünkben is rendet kell tennünk, haragot, idegeskedést elfelejteni, megbocsájtani mindenkinek! Mert ezek évtizedek alatt megmérgezik a testet! Lásd GyűlÖLET, SzerETET

Ezt nagyon szépen mondtad. Teljesen egyetértek veled. Te is szedsz ilyen táplálék kiegészítőt?

ez nem okoz vesekövet?
úgy értem hogy ha sok ilyen vitamint meg az általad ajánlott cuccot veszek be?
nem veszélyes ez?

Köszi Igyekeztem, úgy látom sok ember fejében fel kell kapcsolni a lámpást . Igen, mert meguntam, hogy egyfolytában felfázok a munkahelyemen meg elég sürűn van rá esélyem

Ez nem okoz követ, sőt arra is jó Ez természetes vitamin, szóval nem tudod túladagolni sem mert a felesleg kiürül.

Rendes vagy, hogy segítesz az embereknek tisztán látni ezekben a dolgokban. Sajnos manapság arra felé megyünk, hogy minden nagy cég át akar minket verni, így sokat kiábrándultak a boltban kapható gyógyszerekből. Te sűrűn jársz gyógyszertárba?

Köszi Igyekeztem, úgy látom sok ember fejében kell felkapcsolni a lámpást . Igen fogyasztom mert meguntam, hogy egyfolytában felfázok a munkahelyemen meg elég sűrűn van rá esélyem

Én nem járok, a legnagyobb maffia szerintem nem gyógyítják az embereket, hanem szinten tartják a betegséget és a mellékhatásokkal újabb betegségeket produkálnak és károsítják a szervezetet.
Látjátok, minden második reklám gyógyszer reklám a tv-ben na ne csodálkozzunk hogy az emberek agyába beprogramozódik a sok betegség.
Én ezért nézek nagyon ritkán tv-t, na meg azért sem mert nincs semmi hasznos benne max a dunatv-n vagy az m1-en egy egy jó műsor.
Nem a megelőzésre hívják fel a figyelmet, hogy egyél gyümölcsöt zöldséget és sportolj sokat, pihenj fordíts időt magadra és a családodra, nem csak az agymosás megy meg az éjjel nappal bp. meg a híradó amiben lehúzzák az emberek agyát olyan szintre hogy manipulálható legyen! Milyen érdekes, hogy ilyenek után teszik be a gyógyszer reklámokat hmmm.
De sajnos nagyon sok ember jobban bízik bennük mint a természetgyógyászatban, mert kuruzslóknak lettek beállítva, oké voltak tényleg olyanok is akik átvágtak nagyon sok hiszékeny embert Pedig fűben fában orvosság, de szerencsére egyre több ember fordul már kiábrándultságában a természet felé Hála Istennek

Jól beszélsz! Nekem már kb. egy éve nincs tévém. Nem csak, hogy nem nézek, de a lakásomból is kidobtam, nehogy véletlenül kedvem legyen bekapcsolni.
Helyette már csak filmeket nézek a youtube-on, és ez nekem bőven elég a vizuális szórakoztatásból.
A híradó az egy vicc kategória tényleg. Ha az ember valóban tájékozott akar lenni, akkor magának kell a hírmorzsákat összeraknia különböző forrásokból.
Te miért nem dobod ki a tévédet végleg?

A párom szereti a focit szóval nem dobhatom ki sajna

Neo
Neo
Focimeccset lehet interneten is nézni úgy tudom.
A tévé előfizetés pénzéből meg lehet venni sok gyümölcsöt.

Azért nem minden gyógyszer rossz, és ördögtől való. Pl. ha van egy akut megbetegedésed, és arra előírnak neked egy antibiotikum kúrát, akkor azért azt erősen ajánlatos bevenni, mivel az valóban elpusztítja a kórokozót. Más kérdés hogy taccsra vágja a bélflórádat pár hétre, de ettől függetlenül életet menthet. Én azt mondom, hogy az arany középút a fontos, és a mértékletesség. Ha kapsz egy kis megfázást, akkor nem kell egyből neo citrant bevenni, vagy aspirin c-t. Egy kis megfázást ki lehet kúrálni mással is. De ha mondjuk valami komolyabb megbetegedésed van, akkor azért arra valószínűleg megéri gyógyszert bevenni, ahogyan azt a fenti példában szemléltettem. Mi a véleményetek?

Persze, ha valaki nem teheti meg anyagilag meg elsősegélynyújtáskor létfontosságúak ezek pl. infúzió, injekciók, jód. görcsoldók.
Ha valakinek fáj a feje gondolkodjon el, hogy vajon ivott-e aznap elég folyadékot!!!
Sokan megfeledkeznek erről és egyből veszik be a fájdalomcsillapítót, nemhogy meginna egy nagy pohár vizet!
Természetes antibiotikumként ajánlom a Garlic thyme fokhagyma kapszulát, nincs kellemetlen íz és illat és nem vágja taccsra a bélflórát.
Na és sok sok folyadék: mézes kamillatea (a mézet akkor tegyétek bele mikor már langyos, mert kinyírjátok a vitaminokat belőle), gyümölcslé, gyümölcsök, zöldségek minden mennyiségben.
Egy jó recept: vöröshagyma héját főzzétek meg teának, nincs kellemes íze, de nagyon hatásos torokbántalmaknál és megfázásnál!

Garlic thyme fokhagyma kapszula? Nem hallottam erről, hogy ez természetes antibiotikum. Mennyire hatásos? Próbáltad már? Mire ajánlatos szedni ezt?

Egy kapszula 1000 mg friss fokhagyma hatóanyagának felel meg (ami egy nagy fej fokhagymának felel meg). Megfázásra szokták szedni 5db-ot egyszerre, felér egy antibiotikum kapszulával és nem gyilkolja a testet.
A fokhagyma és kakukkfű gyulladás-csökkentő és fertőtlenítő hatású.
A fokhagyma mérsékelheti a magas vérnyomást, csökkenti a koleszterin-szintet, megakadályozza a vérrögök képződését, csökkenti a vércukorszintet, antioxidáns hatású, vértisztító és méregtelenítő hatása mellett véd a vírus- és gombafertőzésektől, visszérproblémákra.
A kakukkfű fertőtlenítő, emésztésserkentő, köhögéscsillapító, nyálkaoldó, nyugtató és stresszoldó hatású.
A kakukkfű fokozza a pajzsmirigy működését, így terhesek ne fogyasszák rendszeresen!

Na és akkor azt mondod, hogy egy fej fokhagymának felel meg?
És nem lesz tőle fokhagyma szagod?

A kakukkfűből hogyan vonják ki a hatóanyagokat?

Igen semmilyen fokhagyma illata nincs.

A liofilezéssel, más néven liofilizálás vagy fagyasztva szárítás tartósításra szolgáló víztelenítéssel.

Jól hangzik. Lehet ebből termékmintát kérni?

ebből sajnos nem

Oké. És akkor mennyibe kerül egy csomag?
Mert szívesen kipróbálnám.

60ft-ra jön ki egy tabletta

Az nem is drága. Egy csomagban hány db van?

100 db-os és a napi ajánlott adag megelőzésre 3X1 vagy 2X1 betegség esetén 3x3 aztán még akkor sincs ott az ember anyagilag mikor antibiotikumra kell költeni

Értem.
És te ezt folyamatosan szeded, egész évben?

én csak ősszel télen szedem megelőzés céljából a fokhagymakapszulát.

Na és milyen? Jobban érzed magad tőle? Vagy ezt így nem lehet észrevenni?

Névtelen
Névtelen
napi három fokhagymától nem érzi jobban magát az ember, de védettebb a vírusok ellen

Értem. Akkor erősíti az immunrendszeredet?

Igen erősíti az immunrendszert és enyhíti az influenza, nátha, és torokfájás tüneteit.
Csökkenti a szív- és cukorbetegség előfordulását, illetve elősegíti a fertőzések gyors gyógyulását, mivel antibakteriális hatása is ismert.
Vérnyomáscsökkentő hatása van és erősíti a koszorúereket, ezért a keringési betegségek leküzdésében is hatásos lehet.

Jól hangzik. El lehet valahol olvasni az összetételét? Érdekelne

elküldöm e-mailban küldj egy üzit fentébb látod az e-mail címem!

Oké, köszi.

Felfázás ellen a legjobb módszer egy forró fürdő, és egy kis pálinka!

Gyógyteával.

Jó videó!

Meleg cipő, meleg kabát, sapka. Nagyon fontos

meg sok folyadékbevitel bubimentes víz, tea, rostos üdítők.

Neo
Neo
Pihenés, sok-sok pihenés!
Alvás, meleg fürdő, tea minden mennyiségben!

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy rendesen felöltözz.
Meleg cipő, meleg kabát, ez a legfontosabb.
Ne az legyen az elsődleges szempont, hogy jól nézz ki télen, hanem az, hogy ne fázz.
Persze lehet venni szép téli bakancsokat és téli kabátokat is, tehát lehet egyszerre divatos és praktikus is a ruhád.

Dupla zokni, dupla pulcsi!

Először is sportolj rendszeresen, hetente legalább 3-szor 1 órát, mert így megerősödik az immunrendszered. Aki rendszeresen sportol, az tudja, hogy mennyivel erősebb az immunrendszere olyankor.

A sport rengeteget segít, mert iszonyúan megerősíti az immunrendszert. Én sokáig nem hittem el. Minden télen taknyos voltam, influenzás, volt hogy hetekig nem hevertem ki egy-egy ilyen meghűlést. Aztán egyik évben elkezdtem novembertől sportolni, heti 3 edzés, edzésenként 2 óra. Erősítés, gimnasztika, futás stb. Mindegy mire jársz, csak legyen intenzív. Szóval a lényeg, hogy elkezdtem keményen edzeni, és tartottam is a heti 3-at. Azt vettem észre hogy nem vagyok beteg. Sőt olyan is volt, hogy találkoztam barátokkal, ismerősökkel, akik influenzásak voltak, és engem teljesen elkerült a betegség annak ellenére, hogy együtt csináltunk programokat. Jártam közben iskolába tömegközlekedéssel, de semmit nem kaptam el egész télen. Aztán rájöttem, hogy valójában a sport erősített meg ennyire. Közben ahogy egyre intenzívebben sportoltam, megkérdeztem sportoló barátaimat, hogy mikor voltak betegek utoljára, és mindegyik azt mondta, hogy szinte soha nem beteg. Szóval a sport sokat számít. Érdemes időt szentelni rá, mert közben meg megspórolsz egy csomó időt azzal, hogy nem vagy beteg, nem kell orvoshoz járnod, nem kell gyógyszereket venned. Ráadásul jól is fogsz kinézni, és a súlyfelesleg is lemegy rólad.

A megfelelő ruházat a legfontosabb. Én mindig meglepődök, hogy emberek mennyire alulöltöznek télen. Kimennek emberek a hidegbe vékony, de nagyon divatos kabátban, meg cipőben. Ilyenkor nem feltétlenül azt kell nézni, hogy mi néz ki jól, hanem azt, hogy ne fázz benne. De egyébként meleg ruhában is lehet találni olyat, ami divatos és jól néz ki.

sok sporttal meg vitaminokkal

Meleg ruházattal lehet elsősorban.
Ha meg vagy fázva, akkor ülj be a kádba egy órára, és szedj vitaminokat.
Úgy gondolom a legfontosabb, hogy megfelelő cipő és zokni legyen a lábadon.

névtelen
névtelen
Mondjuk úgy, hogy jól felöltözöl.

névtelen
névtelen
Én bakancsban szoktam kimenni az utcára télen, mert azt vettem észre, ha esetleg sima cipőben megyek ki, akkor mindig megfázom. Szóval fontos, hogy legyen egy jó minőségű, vastag talpú bakancsod télire. Ezen kívül érdemes még több pulcsit is felvenni.

Anonymus
Anonymus
Forró fürdővel és sok alvással, pihenéssel. Emellett érdemes elmenni sportolni, és vitaminokat szedni, hogy az immun rendszered erős legyen. A megfelelő ruházat is elengedhetetlen természetesen, amiben nem fázol, de nincs túl meleged sem.

Írj választ, oszd meg a tudásod másokkal!


Kapcsolódó témák